boldog Karácsonyt!!!!!!!!!
az idei évre búcsúzóul szeretnék elnézést kérni mindazoktól, akiknek csalódást okozok azzal, hogy hiába frissítgetik a statisztikáim szerint 52%-ban elavult böngészőjüket, sehol egy bejegyzés. Sokat gondolkoztam rajta, mi az oka annak, hogy egyik napról a másikra elfogyott a mondanivaló. Nemhiába a diploma, végül rájöttem.
Azért, mert hirtelen Johanna családtag lett. Bármilyen furán is hangzik ez így saját anyukája szájából. Már nem egy kis idegen, akit imádunk és megpróbálunk kitanulmányozni, hanem egy, a család teljes értékű tagjai közül. Márpedig nem blogolok arról, hogy Anyukámnak miért nem lesz zavaros a húslevese, pedig esküszöm nagy lángon főzi, arról, hogy miért késik el Krisztián minden nap a munkahelyéről, sőt arról sem, hogy a fűtésszezon beindultával növésnek indult az Aloe Verám. Csak mert ezek nem túl izgalmas dolgok mindazoknak, akik nem képezik a család részét. Megkockáztatom, a húsleves topicja még a családtagok nagy részét is elijesztené.
Úgyhogy kérem szépen Jo* jól van, hihetetlen édes kölök, mióta kinőtte a hasfájását, a hangját is csak akkor lehet hallani, ha valaki megpróbálja elaltatni, neadjisten megetetni. Ezek továbbra sem a kedvenc tevékenységei, lehet ő a korábban tanulmányozott Maslow piramis második szintjéről indítja az életét.
Utoljára, de nem utolsósorban karácsonyi ajándékul jöjjön egy pazar trükk, ami tán sok még gyermektelen Olvasó hasznára válhat. Előtte azonban szeretném exkuzálni magamat, amiért azt gondoltam, lehet egy kisbabát ahhoz szoktatni, hogy bármilyen körülmények között tudjon aludni. Nem lehet. Ahhoz viszont lehet, hogy ugyanolyan körülmények között aludjon, ahogy elalszik. Ha mikor elalszik, csend van, felébred mindenre. Ezt úgy értsd, hogy tegnap véletlenül nem telefonáltam, nem szólt a rádió, semmit nem csináltam, míg a bébi elaludt. Majd felébredt arra, hogy kikapcsoltam egy tollat. Nem egy aknát robbantottam fel, csak egy szimpla golyóstoll végét voltam vakmerő megnyomni - egyszer. Sok volt.
Búcsúzásképpen tehát a trükk nem az, hogy csendben kell maradni, hanem az, hogy TILOS csendben maradni. Ha szól a rádió, mellette telefonálok és pakolom a mosogatógépet, a baba elalszik és a III. világháború hangjaira sem ébred fel. Sőt, a világvégére sem ébredt volna el, de szerencsére az most elmaradt.
Még egyszer boldog Karácsonyt mindenkinek, posztolok majd egy karácsonyi fotót a tündérkéről, ha ráhúztam végre a csini új ruháját:)
*A hitelesség kedvéért hadd tegyem hozzá, hogy Jo már nem Jo, hanem Maci, Manci, Mancika vagy Hurkamanó.
2012. december 21., péntek
2012. december 1., szombat
Minden szingli
arra vágyik, hogy Anyuka lehessen. Igen, minden. Akár élvezi a szingli-létet, akár nem. Hiszen a szingli-lét egyetlen élvezete, hogy azt csinálsz, amit akarsz, nem szól bele senki. Este viszont, ha hazaérsz, üres az ágy és nincs kinek vacsorát főzni. Bár az én ágyam nem volt üres, benne lakott Zsemle, Anyámék macskája. Aztán mikor elköltöztem, elégették szegényt az alsókertben. Mármint az ágyamat.
Mindenesetre az első három hónap tapasztalatait így tudnám összegezni. Vegyél minden létező jót az egyedüllétből és tegyél hozzá minden létező jót a kapcsolatban élésből, adjál hozzá némi extra házimunkát, vonj le némi alvást és kész is. Igazság szerint remek.
Napközben szingli vagy, azt csinálsz, amit akarsz, nem szól bele senki és nem tudja meg senki. Este kapcsolatban élsz, van kinek főzni, és nem egy borospohár társaságában ülsz a géped előtt hajnalig. A legkitűnőbb életforma azok közül, amit eddig próbáltam. Persze lehet, lesz még jobb is, bár ha jobban végiggondolom ezután még ki fogom próbálni a következőket:
- dolgozó kisgyerekes családanya: valószínűleg halál és többet fogok a dugóban ülni a zongoraórák, balettórák és karateórák között cikázva, mint valaha
- dolgozó nagygyerekes családanya: valószínűleg halál, egyik gyerekem sem fog velem szóba állni, mert pattanásos undok kamaszok lesznek mind
- dolgozó jajkimenekültazösszesgyerekmostmitcsináljak nagymama: valószínűleg halál és nem fogom érteni minek járok dolgozni ahelyett, hogy az unokákat tanítanám a kétezer éves mondókákra
- nyugdíjas mostmitkezdjekmagammalgyereöregutazzunk nagymama: na ez már döfi, ha az öreg még mozgóképes lesz, itt még lesz egy-két jó évünk pár kimaradt kontinens kipipálásával
És kész. Illetve még lehet, hogy özvegy is leszek a végén, akkor majd veszek egy randa papagájt és utazom vele, nem lesz rossz az sem, de a sok vérnyomás- meg koleszterincsökkentő elvesz majd a komfortzónámból, az tuti.
Kisgyermekes családanyának lenni tehát remek, ahogy azt fentebb is állítottam, feltéve, hogy más hasonszőrű is van a környéken, mert az első hetekben azért szokni kell még a szinglilét visszaköszönt magányát. Magam akkor éreztem először, hogy valami nem stimmel, mikor "Istenem, mekkora idióta, hogy lehet így előzni, ezt láttad???" kérdéssel fordultam hátra az akkor tán hét-nyolc hetes, békésen szundikáló Johannához. Talán nem kell mondanom, hogy nem vezet túl jól, bár a koordinációs képességei terén van fejlődés, egyedül tudja fogni a csörgőjét meg a kígyóját is (ami Apósom szerint egy béka - vigasztaló, hogy más család sem sarokba szoríthatatlan a biológiai műveltség terén), azonban néha elejti őket és szemöldökét összeráncolva nézegeti öt-tíz percig a kezeit, vajon azok mik. Előzési szituációban egy ilyen hadművelet járhat veszélyekkel.
Mindenesetre ő a fix napközbeni társaság, tehát mint ilyen, vele szoktam beszélgetni. Szó ne érje a ház elejét, Jo igyekszik jó beszélgetőpartnernek bizonyulni, így most már van, hogy hat-nyolc percen keresztül is visszabeszél, éő, eő, beő, meő, ög, agő, egő, hmmp szavakat váltogatva. Igaz, ami igaz, ezeket csak akkor mondja, ha én is ilyesmiket beszélek, egyik szeretett exkollegám meglepett hangon vissza is kérdezett, mikor telefonos eszmecserénket "habababaababaBAAAM!!" felkiáltással szakítottam meg. Persze nem neki mondtam, ennyire még nem hülyültem meg, mindösszesen csak az ember hozzászokik, hogy bármit is csinál, közben egy-egy ilyennel kiválóan fenn tudja tartani a gyermek érdeklődését is. És ezzel nincs is baj, de azért napi tíz-tizenkét órában a magányosság egy formája tör az emberre, feltéve, hogy jobb napja van és ennél mélyenszántóbb gondolatokat is szeretne megosztani valakivel. Igen, egy átlag hétfőn Johanna is abszolút kielégíti az ember kommunikációs igényeit.
Magyarán bárkiben felmerül a kérdés szingliként, ő vajon jó anya lesz-e és élvezni fogja-e az anyaságot, hát azt tudom mondani: ha élvezed a szingli létet, élvezni fogod az anyaság első hónapjait is. Ha szereted, hogy azt csinálsz, amit akarsz, hogy egész nap lóghatsz a barátnőiddel, vagy hogy leszólítanak az utcán, ha rámosolyogsz valakire, hát imádni fogod a kismama-sorsot. Az meg, hogy a szokásos, végtelenül unalmas szép a szemed, láttalak-e már valahol, mindig idejártál edzeni kérdések helyett, végre életszagú problémákat tárgyalsz ki, simaképű mamlaszok helyett valós emberekkel, kifejezetten üdítő is lehet. Az elején. Bár gondolom az érszűkületes néni a tizenkét éves kutyájával, aki házikoszton él és ezért ilyen virgonc (a kutya!), vagy a kisbolt előtt álldogáló bácsi, aki '63-ban alig bírta elaltatni a kisfiát esténként, bezzeg a következő gyerek, az olyan volt mint a kisangyal - szóval ezek a budatétényi közszereplők egy idő után pont olyan izgalmasak lesznek, mint a fentebbi hatig sem bírok számolni, gyere együnk egy melegszendvicset egyetemisták. De most még nem azok. Még szeretjük őket, nagyon.
2012. november 21., szerda
Harcolunk
Johannával. Mert az előző bejegyzés konklúziójával mit sem törődve továbbra sem szeretném elrontani a kislányomat. Előre bocsátom, egyelőre nyerésre állok, de a kishölgy nem tűnik úgy, mintha valaha fel akarná adni a háborút.
Múlt kedd óta tudni illik feladta azt a kiváló szokását, hogy rajtaütésszerűen elalszik a járókájában. Volt pár hasfájós napja, valamint fel-felugrott egy-egy nagyi, és ez így már elég volt ahhoz, hogy csak kézben legyen hajlandó elaludni. Márpedig szerényen megállapíthatjuk, hogy a bicepszeim úgy tökéletesek, ahogy vannak, nem szabad őket tovább növelni, ergó szépen hízó kis csecsemőket nem dajkálunk a kelleténél tovább. Akkor viszont? A környezetünkben felnőtt és felnövésben levő kisbabákat megfigyelve, a nappali altatás a következőképp néz ki:
1) A baba nem alszik.
2) A baba szopik és közben elalszik. Ha felébred, kap egy mellet, alszik tovább.
3) A baba nem tudjuk alszik-e, de mellette a franciaágyon alszik az anyja.
4) A baba néha alszik, anyukája meg rója a köröket a babakocsival.
Ezeket a pontokat átbeszéltük Jo-val, de nem találtunk közös nevezőt. Johanna nyitottabb, mint én, ő, az 1), 3), 4)-es pontokat is támogatná, nekem viszont egyelőre nem tetszik egyik sem. Az 1) egyáltalán nem, mert ha nem alszik, nyűgös lesz, mert nem tud elaludni, ha pedig nyűgös, azt szokta jelezni, rosszabb napjain a Pék is füldugóban dagaszt pár kilométerrel lejjebb. A 2) szintén nem pálya, mert utál enni, ha épp nem éhes, és neadjisten meg akarom kínálni, nekem kampec. Ha lennének fogai, már pár százassal gazdagítottam volna a plasztikai sebészeket, hogy tegyék rendbe az okozott kárt. A 3) nem rossz, de ha felkelek mellőle észreveszi. Sajnos én még mindig lényegesen rosszabb alvó vagyok, mint Johanna (amit szabad Jupiternek ugye:) ), ezért ha ő el is alszik, én egész biztos nem, amikor felkelek, felébred és én megint nem tudtam csinálni semmi értelmeset. A 4) nagyon jó, szeretem, és napi kétszer sétálok is vele, de neki még háromszor vagy akár négyszer is illik aludni egy nap, másrészt nem biztos, hogy a mínusz negyven fokban is megsétálom a napi négy óránkat, úgyhogy ez sem opció.
Amit én szeretnék: Johanna ha el akar aludni, kapjon egy cumit, a kutyáját, a piros takaróját és aludjon el a járókában. Fényben, zajban. Punktum. Ezt mondtam neki is, de nem nagyon érdeklem. Most úgy negyedik napja, hogy felvettem a kesztyűt (mentségemre előtte fel sem tűnt, hogy valahogy mindig valaki karjában aludt el, örültem, hogy alszik...), az első két napon ő állt nyerésre, tegnap és ma épp fordulni látszik a kocka. De nem tudom fognak-e valaha győztest hirdetni. Első két napon felolvastam neki a fél Szuflé magazint (van mesekönyve, nem kell aggódni, de szerintem a tojássárgáják is épp olyan izgalmasak még neki, mint Mazsola), felvettem vagy kétszázszor, hogy megnyugtassam és visszaraktam a helyére, majd megint, valamint van már egy 6 perces "ssss-cccsssss-sssss-cssssss-sssss" felvétel is a telefonomon is, ezt is bevetettem sokszor. Ezekből a szuflé olvasás tűnt a leghatékonyabbnak, de akkor már én is majdnem lefordultam a kanapéról annyira untam magamat, még egy fahéjas villámtorta recept és az ereimet felvágtam volna a tortakéssel.
Ma viszont nem volt harc szinte semmi, mikor elfáradt és kezdte a nyüglődést, cumi be, kutya és Jules néni (ez mindkettő egymásra kísértetiesen hasonlító puha, rongyszerű képződmény, Júliáék családja szerint "szuszók") a feje két oldalára, piros takaró a fejére és alvás. Tartott vagy húsz percig mire elaltatta magát mind a kétszer, és a cumi is kizuhant párszor a nagy ellenállásban, de végül vesztett. A kérdés már csak az, hogy lehet ezt stabilizálni? Anyuci szerint az altatás genetika kérdése is, ezt meg tudom erősíteni. Amikor én nem tudok elaludni, felkeltem Krisztiánt, hogy altasson el. Akkor ő "szegénykém, hát miért nem alszol, nem tudsz aludni, csukd le a szemedet" jótanáccsal ellátva megvigasztal és nyomban alszik tovább. Ha ezt fordítva adnánk elő én felébrednék és nézném a plafont még hatvan percig. Úgyhogy el tudom képzelni, hogy a babák is hasonlóan működnek, mint mi, hiszen ha egy felnőttet sem lehet megtanítani elaludni, akkor miért lehetne egy csecsemőt? Továbbmegyek, miért elvárás egy csecsemőtől, hogy magától elaludjon, miért nézik hülyének az anyját is, ha nem megy neki? Vagy miért nem nézik hülyének az enyémet, mert nekem harminc év alatt sem sikerült megtanítani, hol itt az igazság?
Mindenesetre igazság ide vagy oda, én futok ezzel még egy-két kört, az sicher. A cumit megkaphatja, de mást nem. És itt most nagy plénum előtt kijelentem, hogy a nappali altatás csatáját alkalmanként legalább 55 percig fogom vívni a következő mondjuk 15 napban. Aztán vagy sikerül vagy nem. Tovább nem fogok szenvedni, mert alkalmanként 120 perc alvásidő áll Naccsága rendelkezésére, ha ebből 55 alatt nem sikerül elaludnia egyedül, akkor 5 alatt elaltatom, hogy legalább 60-at aludjon.
Jobban belegondolva ezzel el fogok venni mindkettőnk életéből napi 3x60 percet, ami alatt mindketten dühöngünk, ahelyett, hogy 3x5 alatt elaltatnám karban, és mindezt miért? Hogy elmondhassam, hogy az én kislányom egyedül tud elaludni.
Ha van a Nőnél logikátlanabb élőlény a világon, akkor az az Anya.
Múlt kedd óta tudni illik feladta azt a kiváló szokását, hogy rajtaütésszerűen elalszik a járókájában. Volt pár hasfájós napja, valamint fel-felugrott egy-egy nagyi, és ez így már elég volt ahhoz, hogy csak kézben legyen hajlandó elaludni. Márpedig szerényen megállapíthatjuk, hogy a bicepszeim úgy tökéletesek, ahogy vannak, nem szabad őket tovább növelni, ergó szépen hízó kis csecsemőket nem dajkálunk a kelleténél tovább. Akkor viszont? A környezetünkben felnőtt és felnövésben levő kisbabákat megfigyelve, a nappali altatás a következőképp néz ki:
1) A baba nem alszik.
2) A baba szopik és közben elalszik. Ha felébred, kap egy mellet, alszik tovább.
3) A baba nem tudjuk alszik-e, de mellette a franciaágyon alszik az anyja.
4) A baba néha alszik, anyukája meg rója a köröket a babakocsival.
Ezeket a pontokat átbeszéltük Jo-val, de nem találtunk közös nevezőt. Johanna nyitottabb, mint én, ő, az 1), 3), 4)-es pontokat is támogatná, nekem viszont egyelőre nem tetszik egyik sem. Az 1) egyáltalán nem, mert ha nem alszik, nyűgös lesz, mert nem tud elaludni, ha pedig nyűgös, azt szokta jelezni, rosszabb napjain a Pék is füldugóban dagaszt pár kilométerrel lejjebb. A 2) szintén nem pálya, mert utál enni, ha épp nem éhes, és neadjisten meg akarom kínálni, nekem kampec. Ha lennének fogai, már pár százassal gazdagítottam volna a plasztikai sebészeket, hogy tegyék rendbe az okozott kárt. A 3) nem rossz, de ha felkelek mellőle észreveszi. Sajnos én még mindig lényegesen rosszabb alvó vagyok, mint Johanna (amit szabad Jupiternek ugye:) ), ezért ha ő el is alszik, én egész biztos nem, amikor felkelek, felébred és én megint nem tudtam csinálni semmi értelmeset. A 4) nagyon jó, szeretem, és napi kétszer sétálok is vele, de neki még háromszor vagy akár négyszer is illik aludni egy nap, másrészt nem biztos, hogy a mínusz negyven fokban is megsétálom a napi négy óránkat, úgyhogy ez sem opció.
Amit én szeretnék: Johanna ha el akar aludni, kapjon egy cumit, a kutyáját, a piros takaróját és aludjon el a járókában. Fényben, zajban. Punktum. Ezt mondtam neki is, de nem nagyon érdeklem. Most úgy negyedik napja, hogy felvettem a kesztyűt (mentségemre előtte fel sem tűnt, hogy valahogy mindig valaki karjában aludt el, örültem, hogy alszik...), az első két napon ő állt nyerésre, tegnap és ma épp fordulni látszik a kocka. De nem tudom fognak-e valaha győztest hirdetni. Első két napon felolvastam neki a fél Szuflé magazint (van mesekönyve, nem kell aggódni, de szerintem a tojássárgáják is épp olyan izgalmasak még neki, mint Mazsola), felvettem vagy kétszázszor, hogy megnyugtassam és visszaraktam a helyére, majd megint, valamint van már egy 6 perces "ssss-cccsssss-sssss-cssssss-sssss" felvétel is a telefonomon is, ezt is bevetettem sokszor. Ezekből a szuflé olvasás tűnt a leghatékonyabbnak, de akkor már én is majdnem lefordultam a kanapéról annyira untam magamat, még egy fahéjas villámtorta recept és az ereimet felvágtam volna a tortakéssel.
Ma viszont nem volt harc szinte semmi, mikor elfáradt és kezdte a nyüglődést, cumi be, kutya és Jules néni (ez mindkettő egymásra kísértetiesen hasonlító puha, rongyszerű képződmény, Júliáék családja szerint "szuszók") a feje két oldalára, piros takaró a fejére és alvás. Tartott vagy húsz percig mire elaltatta magát mind a kétszer, és a cumi is kizuhant párszor a nagy ellenállásban, de végül vesztett. A kérdés már csak az, hogy lehet ezt stabilizálni? Anyuci szerint az altatás genetika kérdése is, ezt meg tudom erősíteni. Amikor én nem tudok elaludni, felkeltem Krisztiánt, hogy altasson el. Akkor ő "szegénykém, hát miért nem alszol, nem tudsz aludni, csukd le a szemedet" jótanáccsal ellátva megvigasztal és nyomban alszik tovább. Ha ezt fordítva adnánk elő én felébrednék és nézném a plafont még hatvan percig. Úgyhogy el tudom képzelni, hogy a babák is hasonlóan működnek, mint mi, hiszen ha egy felnőttet sem lehet megtanítani elaludni, akkor miért lehetne egy csecsemőt? Továbbmegyek, miért elvárás egy csecsemőtől, hogy magától elaludjon, miért nézik hülyének az anyját is, ha nem megy neki? Vagy miért nem nézik hülyének az enyémet, mert nekem harminc év alatt sem sikerült megtanítani, hol itt az igazság?
Mindenesetre igazság ide vagy oda, én futok ezzel még egy-két kört, az sicher. A cumit megkaphatja, de mást nem. És itt most nagy plénum előtt kijelentem, hogy a nappali altatás csatáját alkalmanként legalább 55 percig fogom vívni a következő mondjuk 15 napban. Aztán vagy sikerül vagy nem. Tovább nem fogok szenvedni, mert alkalmanként 120 perc alvásidő áll Naccsága rendelkezésére, ha ebből 55 alatt nem sikerül elaludnia egyedül, akkor 5 alatt elaltatom, hogy legalább 60-at aludjon.
Jobban belegondolva ezzel el fogok venni mindkettőnk életéből napi 3x60 percet, ami alatt mindketten dühöngünk, ahelyett, hogy 3x5 alatt elaltatnám karban, és mindezt miért? Hogy elmondhassam, hogy az én kislányom egyedül tud elaludni.
Ha van a Nőnél logikátlanabb élőlény a világon, akkor az az Anya.
2012. november 14., szerda
Anti-FőttTojás
Orsi révén szert tettem végre egy-két nem amerikai gyermeknevelési könyvre. Félreértés ne essék, semmi bajom az amerikaiakkal, istenien főznek, jófejek, több természeti csoda jutott nekik, mint egész Európának*, ráadásul te vagy a legvékonyabb, ha kimész egy tízmilliós falujuk utcájára. Remek hely. De ettől még szeretném ha az én kislányom intelligencia szintje meghaladná a testtömeg-indexét. Úgyhogy boldogan habzsolom az innen-onnan származó könyveket, talán meglepő módon messze a legjobb egy '86-os magyar kiadvány.
Kevés dolgok egyike, amiben minden nemzet minden könyve egyetért - a túl sok inger kikészíti a babát. A túl kevéstől meg hülye lesz szegény. Ez utóbbi például az amerikaiakat nem nagyon zavarja, ők csak annyit mondanak, hogy ha nagyon unatkozik tedd arrébb, hogy a tapéta másik csíkját bámulja, hát nem tudom. Mindenesetre azt egyértelműen leírják mindenütt, hogy a baba megfelelő ütemű szellemi fejlődése érdekében mindig új és új ingerekkel lepjük meg, de ha túlterheljük, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha nyűgös lesz. Például - ezt írja az egyik - ha egész nap hurcoljuk magunkkal ügyet intézni, bevásárolni, sminkeshez, stb, hát ne csodálkozzunk ha nem alszik el este, mert túlpörög.
Na most mióta megünnepeltük a Függetlenség Napját ("TELITALÁLAT, ELNÖK ÚR!!!"), azóta mi azért igyekszünk mindennap valami programot beiktatni Jo-val. Illetve én igyekszem, Jo meg szépen tűri, sok szava nincs, tényleg nem hiszek a demokráciában. Voltunk már Ringatón, Állatkertben, Városligetben, Orsinál, Farkasréten, Kristóféknál, Diánál, babamasszázs-tanfolyamon, gyerekorvosoknál, védőnőnél, Veráéknál, és volt nálunk még ezenkívül négyezer-hatszáz ember. És a fenti helyeken is volt, ahol többször voltunk. Ha nem jutunk el sehova, sétálni megyünk, délelőtt és délután is 2-2 órát. Johanna ettől teljesen függetlenül most már negyedik hete fürdetés után magától elalszik, négy és öt óra között felkel egyszer tíz percet enni, majd reggel hét és nyolc között felkel végleg. Ha olyanja van, akkor négy és öt között sem kel fel, csak hétkor először. Még mindig becsületesen vezetem a kis füzetét, ami tanúsítja, hogy az égadta világon semmi összefüggés nincs aközött, hogy hol voltunk és hogy milyen kedve volt. Egész mostanáig.
Tegnap tudni illik nem voltunk sehol. Úgy jött ki a lépés, hogy este koncertre mentünk (amiért síron túli hálám üldözi PNC barátunkat, aki szponzorálta az eseményt), ezért nagyszülőkre bíztuk a tökmagot. Azt a tökmagot, aki egész nap éktelen undok volt, vagy a hasa fájt és azért sírt, vagy azért mert a hasa már nem fájt ugyan, de egy pillanatra le mertem tenni. Sírt a pelenkázón, a hordozókendőben, a járókában, a mellemen, mindenütt. Rettenetes kis némber módjára viselkedett, szegény felügyelőknek a vacsoráját alig bírtam mellette egész nap megfőzni, úgyhogy nem jutottunk el még csak sétálni sem. Nem tudom, egy három hónapos sincs gyerek csinálhat-e ilyet akarattal vagy sem, dehogy amint megjöttek szülők, a cumiját kiköpve vigyorgott mindkettőre, sztrájk nélkül evett, gagyogott, hagyta magát dajkálni, mintha visszacserélték volna. Nem érdekel, hogy csak beképzelem-e vagy sem, de rá volt írva, hogy hálát ad az égieknek, hogy végre történik valami.
Persze a sült gesztenye vagy a padlizsán okozta éktelen hasfájásától sírt ugyanúgy, de ha elmúlt a görcs, teljesen jófej lett megint, amilyen szokott. Úgyhogy őszintén mondom, el tudom képzelni, hogy zavarta, hogy aznap nem volt program. Pedig a nagykönyv szerint akkor kellene idegesnek lennie, ha van program. Az egyetlen olyan tünet, amit idegen helyen eddig észrevettem, hogy csak a kezemben hajlandó elaludni. Némi körülnézés után hagyja magát letenni és lehet vele játszani is rendesen, de elaludni nem alszik el egyedül, legalábbis ez még sosem sikerült neki. Itthon gond nélkül megy, a járókában, a kiságyban, Sári megunt kanapéján, mindenhol, csak legyen cumi és kiskutya. Vagy kismajom, vagy kismaci vagy kisnyúl, erről megoszlanak a vélemények, majd teszek fel fotót és lehet tippelni.
Szóval lehet az, hogy egy pár hónapos baba már unatkozik itthon? Örökölhette annyira a túlpörgött anyukája génjeit, hogy még a hatvan centit sem érte el, de már kiakad, ha üres a naptárja? Mert ugyan megegyeztünk Krisztiánnal és meg is fogadtam ugye, hogy nem leszek azért börtönlakó (kinek ablakába soha nem süt be a Nap, trállálááláá), mert gyerekem született, és azt sem akarom, hogy a kisbabám egész nap otthon üljön, mint egy főtt tojás, de nem túlzás ez? Pont a túlpörgést megakadályozandó pedig óvatosan még a hathetes kontroll napján beírtam a naptáramba minden keddre és csütörtökre, hogy "itthon-itthon", hogy ne mindennap hurcováljam a babát, de lehet, hogy ez felesleges volt? Hisz, ha felnőttek között is van otthonülős és nembírahátsójánmaradnisoha típus, akkor miért ne lehetnének a kisbabák is ilyenek? Miért ne lehetne túl sok a program az egyik kisbabának és túl kevés a másiknak? A kérdés már csak az, mit fogok csinálni akkor, ha a következő gyerek otthonülős lesz? Elküldöm a háromévest az állatkertbe, a nullaévessel meg fogjuk egymás kezét a járókában egész nap?
Mindenesetre egyelőre egy gyerek van hálisten, úgyhogy benn hagyom a keddet és a csütörtököt is, aztán ha még egyszer előadja az unatkozós-nyüglődős, nem bírom a fejedet formáját, hát kitörlöm ezeket is, és lesz nemulass.
*Ha leszámítjuk Németországot persze. Ááá, csak viccelek. Hollandiát is számítsuk le, az is gyönyörű, ott nem csak fák vannak egy sima placcon mint Németország legcsodálatosabb tájegységein, de még tulipánok is. Fantasztikus helyek ezek, ha fizetnének sem költöznék oda, az sicher.
Kevés dolgok egyike, amiben minden nemzet minden könyve egyetért - a túl sok inger kikészíti a babát. A túl kevéstől meg hülye lesz szegény. Ez utóbbi például az amerikaiakat nem nagyon zavarja, ők csak annyit mondanak, hogy ha nagyon unatkozik tedd arrébb, hogy a tapéta másik csíkját bámulja, hát nem tudom. Mindenesetre azt egyértelműen leírják mindenütt, hogy a baba megfelelő ütemű szellemi fejlődése érdekében mindig új és új ingerekkel lepjük meg, de ha túlterheljük, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha nyűgös lesz. Például - ezt írja az egyik - ha egész nap hurcoljuk magunkkal ügyet intézni, bevásárolni, sminkeshez, stb, hát ne csodálkozzunk ha nem alszik el este, mert túlpörög.
Na most mióta megünnepeltük a Függetlenség Napját ("TELITALÁLAT, ELNÖK ÚR!!!"), azóta mi azért igyekszünk mindennap valami programot beiktatni Jo-val. Illetve én igyekszem, Jo meg szépen tűri, sok szava nincs, tényleg nem hiszek a demokráciában. Voltunk már Ringatón, Állatkertben, Városligetben, Orsinál, Farkasréten, Kristóféknál, Diánál, babamasszázs-tanfolyamon, gyerekorvosoknál, védőnőnél, Veráéknál, és volt nálunk még ezenkívül négyezer-hatszáz ember. És a fenti helyeken is volt, ahol többször voltunk. Ha nem jutunk el sehova, sétálni megyünk, délelőtt és délután is 2-2 órát. Johanna ettől teljesen függetlenül most már negyedik hete fürdetés után magától elalszik, négy és öt óra között felkel egyszer tíz percet enni, majd reggel hét és nyolc között felkel végleg. Ha olyanja van, akkor négy és öt között sem kel fel, csak hétkor először. Még mindig becsületesen vezetem a kis füzetét, ami tanúsítja, hogy az égadta világon semmi összefüggés nincs aközött, hogy hol voltunk és hogy milyen kedve volt. Egész mostanáig.
Tegnap tudni illik nem voltunk sehol. Úgy jött ki a lépés, hogy este koncertre mentünk (amiért síron túli hálám üldözi PNC barátunkat, aki szponzorálta az eseményt), ezért nagyszülőkre bíztuk a tökmagot. Azt a tökmagot, aki egész nap éktelen undok volt, vagy a hasa fájt és azért sírt, vagy azért mert a hasa már nem fájt ugyan, de egy pillanatra le mertem tenni. Sírt a pelenkázón, a hordozókendőben, a járókában, a mellemen, mindenütt. Rettenetes kis némber módjára viselkedett, szegény felügyelőknek a vacsoráját alig bírtam mellette egész nap megfőzni, úgyhogy nem jutottunk el még csak sétálni sem. Nem tudom, egy három hónapos sincs gyerek csinálhat-e ilyet akarattal vagy sem, dehogy amint megjöttek szülők, a cumiját kiköpve vigyorgott mindkettőre, sztrájk nélkül evett, gagyogott, hagyta magát dajkálni, mintha visszacserélték volna. Nem érdekel, hogy csak beképzelem-e vagy sem, de rá volt írva, hogy hálát ad az égieknek, hogy végre történik valami.
Persze a sült gesztenye vagy a padlizsán okozta éktelen hasfájásától sírt ugyanúgy, de ha elmúlt a görcs, teljesen jófej lett megint, amilyen szokott. Úgyhogy őszintén mondom, el tudom képzelni, hogy zavarta, hogy aznap nem volt program. Pedig a nagykönyv szerint akkor kellene idegesnek lennie, ha van program. Az egyetlen olyan tünet, amit idegen helyen eddig észrevettem, hogy csak a kezemben hajlandó elaludni. Némi körülnézés után hagyja magát letenni és lehet vele játszani is rendesen, de elaludni nem alszik el egyedül, legalábbis ez még sosem sikerült neki. Itthon gond nélkül megy, a járókában, a kiságyban, Sári megunt kanapéján, mindenhol, csak legyen cumi és kiskutya. Vagy kismajom, vagy kismaci vagy kisnyúl, erről megoszlanak a vélemények, majd teszek fel fotót és lehet tippelni.
Szóval lehet az, hogy egy pár hónapos baba már unatkozik itthon? Örökölhette annyira a túlpörgött anyukája génjeit, hogy még a hatvan centit sem érte el, de már kiakad, ha üres a naptárja? Mert ugyan megegyeztünk Krisztiánnal és meg is fogadtam ugye, hogy nem leszek azért börtönlakó (kinek ablakába soha nem süt be a Nap, trállálááláá), mert gyerekem született, és azt sem akarom, hogy a kisbabám egész nap otthon üljön, mint egy főtt tojás, de nem túlzás ez? Pont a túlpörgést megakadályozandó pedig óvatosan még a hathetes kontroll napján beírtam a naptáramba minden keddre és csütörtökre, hogy "itthon-itthon", hogy ne mindennap hurcováljam a babát, de lehet, hogy ez felesleges volt? Hisz, ha felnőttek között is van otthonülős és nembírahátsójánmaradnisoha típus, akkor miért ne lehetnének a kisbabák is ilyenek? Miért ne lehetne túl sok a program az egyik kisbabának és túl kevés a másiknak? A kérdés már csak az, mit fogok csinálni akkor, ha a következő gyerek otthonülős lesz? Elküldöm a háromévest az állatkertbe, a nullaévessel meg fogjuk egymás kezét a járókában egész nap?
Mindenesetre egyelőre egy gyerek van hálisten, úgyhogy benn hagyom a keddet és a csütörtököt is, aztán ha még egyszer előadja az unatkozós-nyüglődős, nem bírom a fejedet formáját, hát kitörlöm ezeket is, és lesz nemulass.
*Ha leszámítjuk Németországot persze. Ááá, csak viccelek. Hollandiát is számítsuk le, az is gyönyörű, ott nem csak fák vannak egy sima placcon mint Németország legcsodálatosabb tájegységein, de még tulipánok is. Fantasztikus helyek ezek, ha fizetnének sem költöznék oda, az sicher.
2012. november 5., hétfő
Hogyan lehet elrontani egy gyereket?
Tegyék fel a kezüket (avagy éljenek a XXI. század lehetőségeivel és kommenteljenek) azok, akik valaha élő ember szájából hallották a következő mondatokat:
Ne csodálkozz, hogy a gyereked is anyád házában fog leérettségizni, téged se raktak ám le egy percre sem a kiságyadba.
Te mekkora tahó vagy, fejemet rá, hogy négy éves korodig cumiztál.
Ide nekem a rozsdás bökőt, hogy öt évesen sem fogtad fel mire lenne jó a bili.
Nem csoda, hogy alkoholista lettél, ha egyszer két éves korodig minden éjjel háromszor szopiztál, ökör.
Neked aztán fogalmad nincs az életről kisapám, lefogadom minden nap anyádon aludtál el.
És még folytathatnánk. Hisz nyolcszázféleképpen el lehet rontani egy gyereket, kérdezz meg bárkit. Sőt meg sem kell kérdezned, az orrodra fogja kötni magától is. De most őszintén, miért akkora gond is ez? Miért érdekel egy másodpercre is, hogy "el ne rontsd" a gyerekedet, ha egyszer SOHA SENKI felnőtt korára nem fogja tudni cumizott-e nyolcévesen vagy sem?
Vegyünk egy példát, névtelenül, hogy ne sértsük meg senki személyiségi jogait. Az illető nekem fiútestvérem egyébként, de többet nem mondok róla, nehogy rájöjjön valaki, kivel példálózom. Az Uraság az elrontott gyermekek mintapéldánya. Az összes családi legenda arról szól, hogyan kötötte be a Mama az egyik lábán a cipőt, a Papa pedig a másikon. Hogyan ugrálta körül az Anyukán, Apukán kívül a Mama, a Papa, a másik Mama, a másik Papa és persze a Nagynéni is. Teljesítették a kis Twist Oliver összes kívánságát, ha a történetek csak fele igaz, akkor is sorra követték el az összes hibát, amit el lehet egy első gyermeknél. És mi történt? Elromlott ez a Kisfiú? Hát nem. A Kisfiú működik kérem szépen, köszöni jól van. Sőt a cipőjét is be tudja kötni egyedül. Mindkét lábán. Tehát szenvedett bármi kárt abból, hogy el lett rontva? Nem. Mert akárki akármit mond, egy gyereket nem lehet elrontani.
A saját következő három évedet - azt elronthatod persze. De hogy ennek a gyerek abszolút nem látja kárát, az egész biztos. Ha találkozol legközelebb egy idiótával, kezd el faggatni és rögvest rájössz, semmi összefüggés nem lesz aközött, elkapatták-e gyerekkorában és van-e normális munkahelye harmincévesen.
Ha meg így van, akkor mi a rákért törekszünk ilyen kegyetlenül arra, hogy ne kelljen hazudnunk a szomszéd néninek, ha megkérdezi, hány óránként eszik a gyermek. Vagy cumizik-e éjszaka, szobatiszta-e három évesen, tud-e török basát rajzolni négy évesen. Miért nem lódítunk valamit zsigerből és visszük át a saját magunk által rajzolt remek basát ajándékba, ahelyett, hogy órákat, napokat, heteket aggódunk azon, hogy elég gyorsan elkezdett-e a gyermek kúszni, elég egyenesen áll-e, megfelelő hangsúllyal mondja-e a "Hö" szócskát, letette-e magától a cumit és leszokott-e az éjszakai felkelésről. Nem teljesen mindegy? Fogja ezt tudni bárki húsz év múlva? Rá lesz írva a gyerekre? Nem és nem. Sőt jobbat mondok, ő maga sem fogja tudni, ha nem kötjük az orrára.
Merthogy ne nyalja le a lekvárt a kenyérről, hogy köszönjön ha megérkezett valahova és hogy ne 100km/h-val közlekedjen a csúszós papucsban a Nemzeti Galériában az nyilvánvaló. De hogy ehhez teljesen mindegy hány óránként eszik, az is. Szóval min aggódunk mi tulajdonképpen az első évben és miért is?
2012. október 31., szerda
Rend vagy Rutin?
Az összes fantasztikus csecsemőgondozó könyv Jeruzsálemtől Namíbiáig azzal kezdődik, hogy tegyél rendet a csecsemő életében, mert a baba akkor lesz nyugodt és kiegyensúlyozott. Tévednek. Az összes könyv. Illetve igazuk van, csak nem neked szólnak, hanem a kisbabádnak. Kedves kisbaba, tegyél rendet anya meg apa életében és attól lesznek nyugodtak és kiegyensúlyozottak. Ők. Ha pedig nekik jó, te is jól leszel, hiszen belőlük eszel, ők tesznek tisztába, ők adják vissza a cumidat és ők mossák ki a kutyádat, ha túrós lesz.
A felnőttek végtelen elbizakodását mutatja az a tény, hogy azt hisszük mi szabályozzuk a pöttömöt. Mert felkeltjük, mert elaltatjuk, mert akkor etetjük, amikor az nekünk kényelmes. A frászt. A baba pontosan tudja, mikor szeretne enni, mikor aludni, mikor inni és mikor dajkálódni. Bogarasságát tekintve egy harminc éve egyedül élő, klimaxon épp átesett óvónéni sem kelhet vele versenyre.
A legjobb, amit tehetsz, megfigyeled mit akar, megtanulod és megcsinálod. Ezt hívják gyereknevelésnek. Ja nem, rugalmas napirendnek hívják vagy mi. Ez a gyerek például négy óránként szeretne enni, evés után függőlegesben szeretne lenni igen sokáig, mert vízszintesen nem tud akkorákat köpni és mert visszafolyik a torkába a cumó, amit ippeg fogyasztott. Függőleges lét után hanyatt akar feküdni és gyakorolni a hangkészletét, valamint kapálózni a lábaival. Ha mindeközben néha jön még egy kis túró, akkor vizet vagy cumit szeretne, nem mindegy melyiket és nem mindegy milyen ütemben. Közben vigyorogni kell rá és bohóckodni, színes dolgokat bökdöstetni. Ha megunta a gajdolást, szereti ha végleg odaadod a cumiját és távozol. Alkalmanként kedveli, ha megnézheti, ott vagy-e még a környéken, valamint szeret családi és baráti pletykákat hallgatni, esetleg ha ilyen nincs akkor mesét vagy rádiót. Ha megunta a pletykákat, elalszik.
Miután felébredt, eldönti, hogy a program melyik részéről szeretné folytatni - ha kialudta magát, gajdolástól folytatjuk, ha álmos még, cumizom egyedül fázistól folytatjuk, ha megéhezett, eszünk. Mivel egy teljes ilyen ciklust négy órában határoztam meg (ÉN, nyilván...), a baba pedig a tej-köpködés sikerességétől függően 3-5 óránként éhezik meg, átlagban ki is fog jönni a négy óra. És nicsak, máris szuper négy órás napirended van, ami ráadásul rugalmas is, hiszen kevés dolog egyike, amit minden nevelési tanácsadó egybehangzóan állít, hogy ne időrended legyen, hanem napirended. Nagyon okosak ezek. Napirendet tartani könnyű, ha tudod mit akar a gyereked. Ha nem tudod, nem lesz napirended, de akkor is mondhatod, hogy azért nincs, mert te hülyeségnek tartod, a kutya nem fog rájönni, hogy valójában ötleted nincs róla, mit szeretne csinálni a bébi napközben, ezért random alkalmazkodsz hozzá. Ami a legjobb az egészben, hogy az esetek 99.9%-ban ekkor is van napirended, csak nem veszed észre. Ha felírnád mikor mit csinálsz, rájönnél, hogy a babádnak igenis van napi rutinja, csak neked nem tűnt fel, hogy azt követed. Ha meg felírod és tudatosan próbálod kialakítani, hogy ekkor eszünk, ekkor alszunk, ekkor amazt csinálunk, akkor szögre ugyanazt csinálod, mint amúgy, csak azt hiszed te mondtad meg mikor mit csinálsz. És a végeredmény? Így is lesz napirended meg úgyis. Hogy ezt rutinnak hívják-e vagy rendnek, nézőpont kérdése. Eredmény szempontból tökéletesen mindegy, lényeg, hogy elégedett szülőt és elégedett gyereket eredményez.
Ami biztos, hogy elnézve ezt a kis három arasznyi töpörtyűt csak az jut eszembe róla, amit húgom egyik előző barátja mondott, mikor arról filozofáltunk, vajon mi járhat Zsemle, Anyámék lazacos falatkákon felnőtt elkényeztetett macskája fejében, mialatt a fotel közepén fetreng:
"Én tartalak Titeket."
A felnőttek végtelen elbizakodását mutatja az a tény, hogy azt hisszük mi szabályozzuk a pöttömöt. Mert felkeltjük, mert elaltatjuk, mert akkor etetjük, amikor az nekünk kényelmes. A frászt. A baba pontosan tudja, mikor szeretne enni, mikor aludni, mikor inni és mikor dajkálódni. Bogarasságát tekintve egy harminc éve egyedül élő, klimaxon épp átesett óvónéni sem kelhet vele versenyre.
A legjobb, amit tehetsz, megfigyeled mit akar, megtanulod és megcsinálod. Ezt hívják gyereknevelésnek. Ja nem, rugalmas napirendnek hívják vagy mi. Ez a gyerek például négy óránként szeretne enni, evés után függőlegesben szeretne lenni igen sokáig, mert vízszintesen nem tud akkorákat köpni és mert visszafolyik a torkába a cumó, amit ippeg fogyasztott. Függőleges lét után hanyatt akar feküdni és gyakorolni a hangkészletét, valamint kapálózni a lábaival. Ha mindeközben néha jön még egy kis túró, akkor vizet vagy cumit szeretne, nem mindegy melyiket és nem mindegy milyen ütemben. Közben vigyorogni kell rá és bohóckodni, színes dolgokat bökdöstetni. Ha megunta a gajdolást, szereti ha végleg odaadod a cumiját és távozol. Alkalmanként kedveli, ha megnézheti, ott vagy-e még a környéken, valamint szeret családi és baráti pletykákat hallgatni, esetleg ha ilyen nincs akkor mesét vagy rádiót. Ha megunta a pletykákat, elalszik.
Miután felébredt, eldönti, hogy a program melyik részéről szeretné folytatni - ha kialudta magát, gajdolástól folytatjuk, ha álmos még, cumizom egyedül fázistól folytatjuk, ha megéhezett, eszünk. Mivel egy teljes ilyen ciklust négy órában határoztam meg (ÉN, nyilván...), a baba pedig a tej-köpködés sikerességétől függően 3-5 óránként éhezik meg, átlagban ki is fog jönni a négy óra. És nicsak, máris szuper négy órás napirended van, ami ráadásul rugalmas is, hiszen kevés dolog egyike, amit minden nevelési tanácsadó egybehangzóan állít, hogy ne időrended legyen, hanem napirended. Nagyon okosak ezek. Napirendet tartani könnyű, ha tudod mit akar a gyereked. Ha nem tudod, nem lesz napirended, de akkor is mondhatod, hogy azért nincs, mert te hülyeségnek tartod, a kutya nem fog rájönni, hogy valójában ötleted nincs róla, mit szeretne csinálni a bébi napközben, ezért random alkalmazkodsz hozzá. Ami a legjobb az egészben, hogy az esetek 99.9%-ban ekkor is van napirended, csak nem veszed észre. Ha felírnád mikor mit csinálsz, rájönnél, hogy a babádnak igenis van napi rutinja, csak neked nem tűnt fel, hogy azt követed. Ha meg felírod és tudatosan próbálod kialakítani, hogy ekkor eszünk, ekkor alszunk, ekkor amazt csinálunk, akkor szögre ugyanazt csinálod, mint amúgy, csak azt hiszed te mondtad meg mikor mit csinálsz. És a végeredmény? Így is lesz napirended meg úgyis. Hogy ezt rutinnak hívják-e vagy rendnek, nézőpont kérdése. Eredmény szempontból tökéletesen mindegy, lényeg, hogy elégedett szülőt és elégedett gyereket eredményez.
Ami biztos, hogy elnézve ezt a kis három arasznyi töpörtyűt csak az jut eszembe róla, amit húgom egyik előző barátja mondott, mikor arról filozofáltunk, vajon mi járhat Zsemle, Anyámék lazacos falatkákon felnőtt elkényeztetett macskája fejében, mialatt a fotel közepén fetreng:
"Én tartalak Titeket."
Szétvált hasizmok
márpedig nincsenek. Ami különösen annak fényében remek hír, hogy időközben megérkezett az USAból rendelt erre specializált torna DVDm (http://9monthslesson.blogspot.hu/2012/07/szetvalt-hasizmok-fyi.html). Még nagy pocakkal azért tetszett igazán ez a DVD, mert nemcsak a szétvált hasizmokra tartalmaz speciális gyakorlatokat, de a többi szülés utáni tornával szemben ezt már két héttel a szülés után is el lehet kezdeni, nem kell kivárni a hatot. Így utólag majd olyan hasznos, mint négy órával a szülés előtt szülészet könyvet vásárolni, bár ez szállítással együtt is olcsóbb volt és legalább már lekerült róla a fólia.
Nyilván nem kezdtem el. Sem két hét, sem hat hét elteltével. Mára viszont győzött a lelkiismeret-furdalás, ezért először Krisztián és a DVD segítségével diagnosztizáltam, hogy a hasizmaim nem váltak szét, majd elindítottam a tornát. Orsikának jelentem, hogy kifejezetten izgalmas új hasizomgyakorlatokat tartalmaz, amit itthon még senkitől sem láttam. Azonban olyan lassan, hogy közben megnéztem egy gordonramsayshow-t, írtam vagy tíz e-mailt és ettem két szelet mandulatortát. Ez utóbbi megint Anyuci hibája, mert az ő tortája volt, csak sajnos az én hűtőmben. A második szelet végén felébredt a manócska, úgyhogy a torta és a torna második fele, na meg a nyújtás elmaradt. A jó hír, hogy így sem fájt semmim másnapra. A rossz hír, hogy így sem fájt semmim másnapra. Mert ki a frász akar úgy tornázni, hogy utána nem fáj semmije? Ha CSAK a tortákat fogyasztom, akkor sem fáj semmim, a súlyom így is ippeg 50 kg, tehát a motiváció egészen kérdéses. Azzal együtt, hogy bevallottan elítélem a genetikailag vékony hölgyeket, mert izomtalanok és szottyosak. Sajnos én nem vagyok genetikailag vékony, azonban a szoptatás hasonló érzetet kelt. A mérleg szerint nem hízol, de szép lassan apadnak az izmaid és dagadnak a zsírpárnák, úgyhogy vékony leszel és szottyos. Gusztustalan.
Szóval nincs más választás, mint:
opció1 tornázni
opció2 futni
opció3 beüzemelni Anyósom szobabiciklijét, ami egy véletlen folytán nálunk dekkol a garázsban
(opció4 rendbe rakni a garázst, hátha találok még egy lépcsőzőgépet is, az a kedvencem)
Opció2 kizárva, mert gyűlölök hidegben futni. Opció3 nem rossz, csak találnom kellene valakit, aki hajlandó nekem felcipelni a garázsból a vendégszobába, és helyette lehozni a Kék Fotel-t. A Kék Fotel-ről azt kell tudni, hogy egy teljesen jó állapotú, kifejezetten szép fotel, amiben másfél éve lassan nem ült senki. Egyetlen percre sem. Jobb napjain van benne húsz vasalatlan ing, rosszabb napjain még az sem. A Kék Fotel a legfeleslegesebb, legmagányosabb tárgy a háztartásunkban, de mint családtag, nem vihető le a garázsba. Miatta viszont nem fér el a szobabicikli, úgyhogy maradt opció1, a torna.
Olyan tornát kell keressek, ami bármikor megszakítható, tehát
1) nem szakadhat rólad csatakban a víz, hiszen ha neadjisten közbe jön egy hasfájás vagy bármi előre nem látható, akkor sanszos, hogy JNL érkezése előtt nem lesz időd zuhanyozni;
2) nem tartalmaz végzetesen sok ugrabugrát, hiszen bizonyos testrészeid elég igénybe vételnek vannak mostanában kitéve az etetések kapcsán, de azért jó lenne őket megőrizni az utókornak is;
3) visszaépíti a megfogyatkozott izomzatodat.
Ilyen tornát egyelőre nem ismerek, ha bárkinek van tippje (Orsi, szedd már össze magad!:) ), szívesen fogadom. Addig meg marad a hosszú farmer és a rövid ujjú póló. A bicepszeim rendben vannak, tíz hete szálkásítok, figyelve, hogy kis-közepes súllyal dolgozzak és csak az izomfáradtság utolsó utáni jeleire álljak meg pihenni.
Szóval nincs más választás, mint:
opció1 tornázni
opció2 futni
opció3 beüzemelni Anyósom szobabiciklijét, ami egy véletlen folytán nálunk dekkol a garázsban
(opció4 rendbe rakni a garázst, hátha találok még egy lépcsőzőgépet is, az a kedvencem)
Opció2 kizárva, mert gyűlölök hidegben futni. Opció3 nem rossz, csak találnom kellene valakit, aki hajlandó nekem felcipelni a garázsból a vendégszobába, és helyette lehozni a Kék Fotel-t. A Kék Fotel-ről azt kell tudni, hogy egy teljesen jó állapotú, kifejezetten szép fotel, amiben másfél éve lassan nem ült senki. Egyetlen percre sem. Jobb napjain van benne húsz vasalatlan ing, rosszabb napjain még az sem. A Kék Fotel a legfeleslegesebb, legmagányosabb tárgy a háztartásunkban, de mint családtag, nem vihető le a garázsba. Miatta viszont nem fér el a szobabicikli, úgyhogy maradt opció1, a torna.
Olyan tornát kell keressek, ami bármikor megszakítható, tehát
1) nem szakadhat rólad csatakban a víz, hiszen ha neadjisten közbe jön egy hasfájás vagy bármi előre nem látható, akkor sanszos, hogy JNL érkezése előtt nem lesz időd zuhanyozni;
2) nem tartalmaz végzetesen sok ugrabugrát, hiszen bizonyos testrészeid elég igénybe vételnek vannak mostanában kitéve az etetések kapcsán, de azért jó lenne őket megőrizni az utókornak is;
3) visszaépíti a megfogyatkozott izomzatodat.
Ilyen tornát egyelőre nem ismerek, ha bárkinek van tippje (Orsi, szedd már össze magad!:) ), szívesen fogadom. Addig meg marad a hosszú farmer és a rövid ujjú póló. A bicepszeim rendben vannak, tíz hete szálkásítok, figyelve, hogy kis-közepes súllyal dolgozzak és csak az izomfáradtság utolsó utáni jeleire álljak meg pihenni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)